SZÍNÉSZEINK:

Pálfy Zsolt:
15 éve játszik mesejátékokban. Gitáros, komponista, társulatunk meséinek és azok zenéjének szerzője. 2002-ben megnyerte az Országos Dalírók Versenyét. A színház mellett különböző zenei produkciókban vesz részt, mint szerző és előadó. 2008-ban megjelent Csigalétra című mesekönyve, melynek hangoskönyv mellékletében Pogány Judit és Gubás Gabi színművészek működtek közre. A mesekönyvből készített színdarabot több budapesti színház tűzte műsorára.
Bocskor Lóri :
A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végzett. 6 évig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt, jelenleg Budapesten a Honvéd Együttes színésze. Kedvenc színe a narancssárga, kedvenc étele a töltött tojás, ahogy az anyukája készíti, és nagyon szereti a természetet.
Borbély János:
Színész, 2002-ben végzett Csiszár Imre osztályában, azóta rendszeresen játszik gyermekszínházi előadásokban, többek között a Holdvilág Kamaraszínházban, és a Harlequine Gyerekszínházban. Emellett felnőtt darabokban is szerepel, a Budaörsi Játékszínben, az R. S. 9. Stúdiószínházban, valamint a Holdvilág Kamaraszínházban.
Haik Viki:

A Shakespeare-ben - Csiszár Imre osztályában - végzett színész. A Szeleburdin kívül láthatjuk a Holdvilág Kamaraszínházban, a Gózon Gyula Kamaraszínháznházban, a Budapesti Kamaraszínházban, illetve játszik a Ködszurkálók és a Kóka János Társulatban. A Szeleburdi Mesezenekar színész- énekesnője.
Dobay Márti:
1991-től mozgásszínházi műhelyekben különféle tánctechnikákat
sajátított el, ezt követően különböző társulatokban játszott
1992-től(Mozgóház, Mu Színház, Szkéné Színház, Egyetem Színpad, Utolsó
Vonal, Lopótök stb.) és filmekben is szerepelt (pl: Szőke András produkciókban)
1996-ban kezdett színészként tevékenykedni, ezután került külföldre.
1998-tól Svájcban klasszikus echoszekeres vándorszínházban játszott, 2005 óta újra itthon dolgozik.
Járvás Katalin:

Zongoraművész diplomáját a szegedi Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. Színészként 2000-ben végzett Londonban, a London Academy of Drama stúdiójában. Jelenleg az Újhold Művészeti Társulat alapító tagjaként önálló esteket készít, zenés irodalmi estek állandó közreműködője. Amit nagyon szeret: a nagymamája almás pitéjét, egy bögre finom, forró kakaót, gyönyörű tájakon utazni és persze minden állatot - kicsit és nagyot! (kivéve amit nem) ...és persze szereti ha SÜT A NAP!!!